Náthás vagy? Folyik az orrod?

Náthás vagy? Folyik az orrod?

A nappalok egyre rövidebbek, és már nem csak reggel, de délután is sötét van. A fák ezer színű lombkoronája már a földön hever. Hiába simogatott nemrég még utolsó indiánnyári sugaraival a nap, tudjuk, hogy nem más ez, mint búcsú, hiszen jön a zord hideg, hosszú tél. Semmi kétség, már itt is van, az ajtónkon kopogtat. Még szerencse, hogy az illóolajok a segítségünkre sietnek, megvédenek minket a kórokozóktól, felfrissítik szellemünket, erősítik védekezőképességünket, energiával töltenek fel. Többé már nem kell tartanunk a téltől, hiszen az olajok minden nyavalyára tudják a megoldást. Náthás vagy? Folyik az orrod? Ne add fel. segítünk, hogy újra egészséges légy!

Az egyik legklasszikusabb őszi-téli betegség a nátha, mely általában magától gyógyul 4-5 nap alatt. Ha nem vigyázunk, azonban könnyen felülfertőződhetünk, és a kisebb náthának induló betegségből köhögés, hörghurut, esetleg fülfájás is kerekedhet. Éppen ezért az alábbi keveréket már az első tünetek megjelenésekor használhatjuk.

Köhögés, tüsszögés? Gyakori őszi-téli betegség a megfázás. Kép: 729:512  - flickr.com

Köhögés, tüsszögés? Gyakori őszi-téli betegség a megfázás. Kép: 729:512 – flickr.com

Felnőtt formula

2 ml (40 csepp) borsmenta (Mentha x piperita)

1 ml (20 csepp) Eucalyptus smithii

1,5 ml (30 csepp) fekete luc (Picea mariana)

0,5ml (10 csepp) ceyloni fahéj (Cinnamomum zeylanicum)

  • Cseppents 5 cseppet a szinergiából egy zsebkendőre, és naponta többször mélyen lélegezd be
  • Párologtass ultrahangos párologtatóban 15 cseppet a szinergiából, hogy fertőtlenítsd a levegőt, és könnyedebbé tegyed a légzést

Gyerek formula

2 ml (40 csepp) ravintsara (Cinnamomum camphora)

1,5 ml (30 csepp) rosalina (Melaleuca ericifolia)

1 ml (20 csepp) fekete luc (Picea mariana)

  • keverjük el a fentieket 100 ml körömvirág macerátumban, majd masszírozzuk gyengéden a bőrbe, a hát és a mellkas felső részén, illetve a toroknál elől és hátul is, naponta legalább hatszor öt napon keresztül.
  • Párologtass 10 cseppet a fenti szinergiából lefekvés előtt a gyerekszobában.

Extra tippek

  • Ne fűtsd túl a helyiségeket, ahol tartózkodsz, és ügyelj arra, hogy a levegő ne legyen száraz. Párologtass illóolajakat elektromos ultrahangos párologtatóval.
  • A pihenés, és az alvás nagyban elősegíti a gyógyulást, éppen ezért feküdj le időben!
  • Fogyassz elegendő folyadékot, főleg ha lázad is van. Részesítsd előnyben a herbateákat, például a mentát vagy a kamillát.

Eucalyptus citriodora - kép: jayeshpatil912 on flickr.com

Borús nedves őszi napok? A válasz: eukaliptusz – 3. rész: eukaliptuszból is van citromos

‘Eu Kalyptos’

A főként örökzöld, és főként Ausztrália, Tasmánia területén élő fák leveleinek gyógyító erejét az idők kezdete óta használja az emberiség. Egyes változatait Európa déli részén, Madagaszkár szigetén vagy Spanyolországban termesztik. Sokat elárul a koalák kedvencéről, hogy a helyiek csak lázfának hívják, hiszen a leveleiből főzött tea segít a lázas megbetegedésekben is. A megfázásra, meghűlésre készített gyógyszerek és inhalálószerek kedvelt összetevője, erősen antiszeptikus, immunerősítő, nyákoldó, köhögés, influenza, felső légúti fertőzések ellen használt szer. Görög eredetű neve jól (eu) fedett-et (kalyptos) jelent, utalva a bimbót védő membránszerű kalapra, melyet a virágok nyílásukkor ledobnak. Maga a növény igen gyorsan nő, nagy vízigényű, így a mocsarak lecsapolásakor is hasznukat vették. Az eukaliptusz erdők világosak, hiszen a kékeszöld színű levelek élükkel a nap felé fordulnak, hogy ne érje őket a közvetlen, erős fény.

Eukaliptusz citriodora avagy a citrom illatú eukaliptusz

(Eucalyptus citriodora Hook syn. Corymbia citriodora (Hook) K.D. Hill & L.A.S. Johnson)

A citrom-illatú eukaliptusz elegáns, magasra növő örökzöld fa, kérge enyhe gödrökkel borított sima felszínű szürke, krémszínű, rózsaszínes foltokkal tarkítva. Dísznövényként is nevelik. Törzse gyorsan, egyenesen és magasra nő ezért faanyagként is előszeretettel hasznosítják. Ausztrália szubtrópusi és trópusi területein őshonos, de ma már a világ számos országában termesztik vagy meghonosodott (Brazília, Zaire, Dél-Afrika, Indonézia, Marokkó és Guatemala)1 Fiatal levelei ovális alakúak ám a korral megnyúlnak és elkeskenyednek. Illóolaját gőzdesztillációval nyerik a levelekből és fiatal ágaiból, 10 millilitert kb. 800 gramm – 1 kilogramm fiatal levélből.

Eucalyptus citriodora Hook - kép: Sydney Oats on flickr.com

Eucalyptus citriodora Hook – kép: Sydney Oats on flickr.com

Levegőfertőtlenítő és gyulladáscsökkentő

A citrom-illatú eukaliptuszt szárított leveleit kis vászontasakokba helyezve hagyományosan szekrények illatosítására használták. Jó rovarűzőként tartják számon különösen csótányok, ezüstmoly és szúnyogok ellen. Antimikrobiális, antiszeptikus, antivirális, a levegőbe porlasztva fertőtlenítő hatású.

Legfőbb tulajdonsága, mely megkülönbözteti a többi eukaliptusztól, hogy nagy mennyiségben tartalmaz aldehideket, főként citronellál-t(a brazil változat cca. 80%-ot, a madagaszkári olaj cca. 60%-ot, a kínai pedig cc.a 85%-ot).¹

Erős gyulladáscsökkentő, így a citrom illatú eukaliptusz illóolaját sikeresen alkalmazhatjuk gyulladásos, reumatikus megbetegedéseknél is.

Eucalyptus citriodora - kép: jayeshpatil912 on flickr.com

Eucalyptus citriodora – kép: jayeshpatil912 on flickr.com

Héköznapi név: citromos eukaliptusz, citrom illatú eukaliptusz

Latin név: Eucalyptus citriodora syn. Corymbia citriodora

Angol név: lemon-scented gum, lemon-scented spotted gum

Botanikai család: Mirtuszfélék (Myrtaceae)

Illóolaj: színtelen, halványsárga színű. intenzív, citronellára emlékeztető, balzsamos-virágos melléktónussal

Tipikus kémia összetétel: aldehidek (citronellal akár 80%), monoterpének (α- és  β-pinén), alkoholok (linalol, citronellol és izopulegol)¹,³

Eucalyptus citriodora fiatal levele - kép: titanium22 on flickr.com

Eucalyptus citriodora fiatal levele – kép: titanium22 on flickr.com

Ízületi gyulladás, isiász

2 csepp olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum)

1 csepp borsmenta (Mentha x piperita)

3 csepp Eucalyptus citriodora

1 csepp vetiverfű (Vetiveria zizanoides)

A keverékek 10 ml hordozóolajba keverve használjuk (napraforgó, szőlőmag, makadámia dió, esetleg ördögcsáklya macerátummal keverve).

Masszírozzuk be a fentebb felsorolt olajokból készített szinergiából összeállított masszázsolajat a keresztcsont környékére és a combok felső részére egészen a fenékig naponta legalább háromszor, négyszer, tíz napon keresztül. Ha lehetőségünk van rá, akkor a fenti keverékből a hígítási arányt többszörözve készítsünk kenőcsöt, amit szintén az adott területekre bemasszírozva alkalmazzunk.

Szülés utáni hasfali fájdalmakra

A szülést követően a méh eredeti méretéhez kezd visszatérni, ami gyakran görcsökkel jár. Noha a szoptatás a méh zsugorgását támogatja, a görcsök gyakran erősebbek a szoptatás alatt. Thaiföldön generáció óta használják hagyományos módon a szülés utáni hasi fájdalmakra az alábbi fájdalomcsillapító és görcsoldó olajok keverékét:

Plai (Zingiber cassumunar)

Kék kamilla (Matricaria recutita)

Citromos eukaliptusz (Eucalyptus citriodora) (4)

Mivel a plai illóolaj itthon nehezen ha nem egyáltalán hozzáférhető ezért helyettesíthetjük az elérhetőbb gyömbér illóolajával is mivel az hasonló görcsoldó és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal bír.

Eucalyptus citriodora termése -  kép: Bri Weldon on flickr.com

Eucalyptus citriodora termése – kép: Bri Weldon on flickr.com

Tiszta levegő

10 csepp Eucalyptus globulus

10 csepp Eucalyptus radiata

10 csepp Eucalyptus dives

10 csepp Eucalyptus citriodora

Porlasszunk a levegőbe a fenti szinergiából legalább 20 cseppet, mely egy átlagos méretű helyiség levegőjét órákon át képes fertőtleníteni.

Egy működő szúnyogriasztó

20 csepp indiai citromfű (Cymbopogon flexuosus)

20 csepp citrom illatú eukaliptusz (Eucalyptus citriodora)

20 csepp Bourbon geránium (Pelargonium x asperum Erhart)

10 csepp lavandin (Lavandula x intermedia (burnati))

5 csepp szegfűszeg rügy (Eugenia caryophyllus)

Porlasszunk a levegőbe a szinergiából 10-15 cseppet, vagy keverjük ugyanezt a mennyiséget hordozóolajba, mondjuk napraforgóba, vagy édes mandula olajba, és kenjük be karjainkat, lábainkat.

Biztonság

  • Az illóolaja a legtöbb forrás szerint nem fototoxikus, nem irritáns és nem szenzibilizáló (5)
  • A magas aldehid tartalma azonban elővigyázatosságra int, mert az aldehidek esetleges bőrirritáns tulajdonságúak.

 

Irodalom

1,2,5 Battaglia, S.: The Complete Guide To Aromatherapy, The International Centre of Holistic Aromatherapy, Brisbane, Australia, 2003

3 Professional Reference Guide, Essential Therapeutics, Melverton Drive, Australia, 2012, p. 18-19. 197-198.

4 Price, S., Price, L.: Aromatherapy for Health Professionals, 4th ed., Elsevier Churchill Livingstone, 2012, p. 249.

Méhviasz - Cera flava kép: Anna Danfelt, Body & mind Balance

A méhviasz (Cera flava)

A méhviaszt (Cera flava) leggyakrabban a házi készítésű krémekben, kenőcsökben, ajakírekben használják, mint állományjavítót de a kozmetikai cikkekben és készítményekben is kedvelt összetevő s mivel az aromaterápia is alkalmaz ilyen készítményeket, így érdemes egypár szót ejtenünk e csodálatos alapanyagról.

A méhviaszt a méhek a lép építésére használják. Magát az anyagot a dolgozó potrohának alsó részén található viaszmirigyekből választják ki pelyhek formájában. A kiválasztott viasz átlátszó anyag, amelyet a méhek rágással képlékennyé tesznek és fehér színű lesz. Sárgás, sárgás-barnás színét a méhek által begyűjtött pollenekben található olajoknak és a propolisznak (méhszurok) köszönheti. A méhviaszt már legalább kétezer éve használja az ember bőrápoló készítményekben. Hasmenés ellen a népi gyógyászat méhviaszból főzött teát javasol inni.

Nyers méhviasz mézzel - Kép: richardoyork on Flickr.com

Nyers méhviasz mézzel – Kép: richardoyork on Flickr.com

A méhviasz a kozmetikai készítményeknek ‘tartást’ ad, pl. a kenőcsökben a felhasznált mennyiség csökkentésével vagy növelésével ‘vékonyabb, vagy ‘vastagabb’ végterméket kapunk. Az ajakíreknél érdemes számba vennünk, hogy nyáron több méhviaszt érdemes használni a meleg miatt, télen a ‘vékonyabb’ termék is megfelelő állagú lesz a hűvösebb idő miatt.

A méhviasz 60 Celsius fok körül olvad, kéz melegre lágyul. A bőrre semleges hatással van, viszont előnye, hogy az illóolajokat könnyen megköti, így a méhviasszal készült termékek hosszabb ideig őrzik meg azokat.

A nyers méhviasz tehát tartalmaz pollent és egyéb növényi maradványokat de gyakran az elhullott méhek vagy testrészeik is beleragadnak, sőt gyakran tartalmaz méz zárványokat is! Én magam olyan viaszt szeretek használni, amely tisztítatlan, természetesen maradványok nélkül de a pollen és a propolisz maradhat, hiszen csupa értékes összetevőről beszélünk! A méhviaszt mechanikailag vízzel tisztítják, de gyakran iparilag fehérítik is (Cera alba). A fehérített méhviasz nem más, mint egy ‘herélt’ változat, megfosztják savától-borsától.

Tisztítatlan méhviasz elhullott méhhel - kép: Anna Danfelt, Body & mind Balance

Tisztítatlan méhviasz elhullott méhecskével – Kép: Anna Danfelt, Body & mind Balance

Egyik kedves svéd aromaterapeuta barátom blogjában leírta a méhviasz otthon is elvégezhető tisztítását. Anna Danfelt Luxemburgban él, természetes kozmetikumokat készít és aromaterápiával foglalkozik.

Először is a nagy darabokban érkező nyers méhviaszt kisebb darabokra törjük. Egy kifelé táguló szájú edénybe 2-3 ujjnyi tisztított, vagy desztillált vizet töltünk, ebbe tesszük bele a méhviasz darabokat úgy, hogy a víz félig lepje el a viaszt. Közepes lángon melegítsük az edényt és gyakran nézzünk rá, nehogy a víz túlforrjon. Amikor a viasz felolvadt, zárjuk le a tűzhelyet és néhány perc múlva takarjuk le az edényt egy konyharuhával, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A folyamat lassú de megéri kivárni a végét. Az egész helységben finom méhviasz szag terjeng majd! A kihűlés után a viasz halvány-sárgás színű lesz. A folyamat lényege, hogy a  felolvadást követően az üledékek az edény aljára süllyednek. A teljes kihűlés után vegyük ki a viaszt és az alján található üledékes réteget egy késsel vakarjuk le.

A tisztított és a tisztítatlan méhviasz kép: Anna Danfelt, Body & mind Balance

A tisztított méhviasz – Kép: Anna Danfelt, Body & mind Balance

A tisztított viaszt kisebb darabokra vagy egységekre vágva tárolhatjuk, míg fel nem használjuk. Eltarthatósága igen-igen hosszú, nem kell aggódni szavatosság miatt!

Hindu templomok a Krisna folyónál, Wai Satara, Kép forrása: Flickr.com The Commons, no copyright restrictions

Szantálfa illóolaj – indiai vagy melyik?

Ebben a bejegyzésben a szantálfa illóolajat, pontosítva illóolajokat foglalom össze. Noha a legtöbben a szantálfát mint indiai olajat ismerik, az utóbbi évtizedekben veszélyeztetett státusba sorolt növény botanikai családjába tartozó alternatívákat használja az aromaterápia.
 
A bejegyzés kiemelt képének forrása: Southern Methodist University, Central University Libraries, DeGolyer Library

 

A szantálfa a szantálfafélék családjába tartozó évelő gyökérzeten élősködő parazita növény. A családban több faj is tartozik. A legismertebb és a közelmúltig leggyakrabban használt illóolajat a Santalum album fajból nyerték. A Santalum album Indiában őshonos, de más országokban is megtalálható. A mizori (Mysore) szantálfa számít a legkiemelkedőbb minőségűnek. A szantálfát ősidők óta, de legalább 4000 éve használják spirituális szertartásokhoz – pl. füstölőkhöz – és gyógyításra. Kétségtelenül a meditálók számára alapvető fontossággal bír.

SZANTÁLFA – Santalum ssp.

Hétköznapi név: szantálfa

Szanszkrit neve: chandala¹

Angol neve: sandalwood

Botanikai név: Santalum ssp.

Botanikai család: Szantálfafélék (Santalaceae)

Felhasznált növényi rész: faanyag (geszt)

Kivonási eljárás: gőz- vagy vízlepárlással

Illóolaj színe: halványsárga, sárga

Illatjegy: lábjegy

Eltarthatósága: akár 6-7 év

Santalum album, forrás: Wikipedia, Köhler's Medicinal Planzen

Santalum album, forrás: Wikipedia, Köhler’s Medicinal Planzen

A Santalum album fontos kereskedelmi fafajta, amely leginkább Indiában, Indonéziában, Srí Lankán, Malajziában, Kínában és Ausztráliában elterjedt. Népszerűsége a túlzott kitermeléshez vezetett és a vörös könyves, vagyis veszélyeztetett fajok közé sodródott. Ezért az indiai kormány szigorú intézkedéseket vezetett be védelme érdekében. Az utóbbi negyven évben az indiai szantálfa termelés az új ültetvények létrehozására, és a meglévők kivágására vonatkozó tiltásnak köszönhetően évi 4000 tonnáról mindössze 400 tonnányira esett vissza. Úgy jó tíz éve az indiai kormány rájött, hogy a korlátozások miatt az iparág haldoklásnak indult, ezért lazítottak a szabályozáson és a termelőket újabb ültetvények létrehozására buzdította. Gujarat, Madhya Pradesh és Maharasta államokban lázasan kezdtek az ültetvényezésbe. Sajnos azonban a termelők nem számíthatnak nagy haszonra, hiszen összesen három állami vállalatnak értékesíthetik a faárut fixált, kilogrammonkénti 3500 rúpiás áron, míg azt az állami cégek kilónként 16000 rúpiás áron értékesítik tovább. Mivel az ültetvényeket gyakran fosztogatják, a termelőknek éjjel-nappali őrzést is fizetniük kell. A zárt piac miatt a faanyag és az abból készült termékek ára a csillagos égbe szökött. A helyzetet kihasználva Ausztrália lassan az őshazájában veszélyeztetett státusú indiai szantálfa termelés piacán vezető helyre kerülhet.² Shirley és Len Price Aromatherapy for Health Professionals (Aromaterápia az egészségügyben dolgozóknak) című könyvében Dürbecket idézik, aki a tulajdonképpen a veszélyeztetett státusz miatt hivatalosan nem forgalmazott olajok között sorolja fel az mizori szantálfa olajat is és ezeket az olajokat ‘fantom’ olajakként aposztrofálja, hiszen mégis sok helyen megvásárolhatók.³

A Santalum album illóolaja kb. 70-90%-ban tartalmaz egy szantalol nevű alkoholféleséget (α- és β-szantalol). Ez az az összetevő, amelyet a parfümkészítők édeskés, fás illatáért leginkább értékelnek az olajban. A főleg Ausztráliában és Új-Kaledóniában elterjedt szantálfafaj a Santalum spicatum, amely szantalol tekintetében viszont csupán 20-30 %-nyit tartalmaz. Az ausztrál szantálfa illóolaja édeskés, fás, fűszeres fejjegyekkel kombinált illatú. További népszerű alternatíva az új-kaledóniai szantálfa (Vanutau szantál) – az Új-Kaledónia szigetvilágában és a Csendes óceán délnyugati részén fekvő Vanutau szigetén elterjedt (4) – latin nevén Santalum austrocaledonium amelynek a szantalol tartalma az spicata-éhoz hasonló. Mindhárom fajt vadon gyűjtik. (5)

Santalum austrocaledonium, kép forrása: Copyright 2006, Permanent Agriculture Resources

Santalum austrocaledonium, kép forrása: Copyright 2006, Permanent Agriculture Resources

Az aromaterápiában legújabban a hawaii szantálfa fajokat kezdik felfedezni: Santalum ellipticum, S. freycinetianum, S. haleakalae, S. paniculatum.

Az indiai szantálfa olaja ma már elképesztően drága, a másik két olaj ára azonban megfizethetőbb. Mivel az olajok terápiásan többek között a bőrápolásra kiválóak. Az illóolajat kozmetikai termékek, parfümök és piperecikkek előállításához, a faanyagot többféle módon, a vallási rituáléktól kezdve a szépészeti kezelésekig, valamint a gyógyszeriparban hasznosítják. Az indiai változat nagyon magas ára miatt széles körben hamisítják. Az olcsó, szintetikus másolatok, amelyek poli-szantalolt, β-szantalolt vagy izobornil ciklohexanolt tartalmaznak vonzóbb alternatívát jelentenek a piperecikkeket gyártó cégek számára.

A S. spicatum a szantalol mellett bizabololt is tartalmaz, ami különösen a bőr gyulladásainak kezelésénél erősebb gyulladáscsökkentő hatást biztosít. A szantálfa illóolaját régóta alkalmazzák genitourináris pl. húgyhólyaggyulladás (cisztitisz) esetén. A S. spicatum illóolajáról in vitro a herpes simplex 1 és 2 típusok elleni antivirális tulajdonságot mutatták ki. A vizsgálatok megállapították, hogy az illóolaj valószínűsíthetően a vírus szaporodását gátolja. (6)

A szantálfa illóolaj főbb terápiás felhasználási területei a bőrápolás (repedezett, száraz bőr, érzékeny bőr, bőrgyulladás, ekcéma 7), idegrendszeri panaszok (idegnyugtatás, álmatlanság, ideges állapotok 8, klinikai tanulmányok mutatták ki, az α- és β-szantalol összetevők szedatív vagyis nyugtató hatását 9), a légúti problémák (felső légúti fertőzések, krónikus bronchitis 10, gégegyulladás 11),

Terápiás hatások: gyulladáscsökkentő, antiszeptikus, görcsoldó, bőr feszesítő, vízhajtó, szélhajtó, köptető, nyugtató, tonik

Főbb kémiai összetevői (minden típusnál, kivéve ahol egyébként jelölt): alkoholok (α- és β-szantalol, cisz-transz-α-bergamotol, β-bizabolol és nuciferol – S. spicatum), terpének (α- és β-szantalén)

Biztonság:

Nem fototoxikus, nem szenzibilizáló, nem irritáns. (12,13)

Santalum album, kép forrása: Copyright 2006, Permanent Agriculture Resources

Santalum album, kép forrása: Copyright 2006, Permanent Agriculture Resources

Ayurvéda

Az Ajurvéda évezredek óta alkalmazza a szantálfát különböző kezelésekben. Az ayurvédikus filozófia szerint a szantálfa illóolaja nyugtató, hűsítő, hőt szétoszlató, szárító és tápláló, főleg a Pitta típusú személyiségeknek megfelelő. A jógik szerint használata a meditációs állapot elérését segíti, valamint az istennel való kapcsolatot erősíti.

HKO (Hagyományos Kínai Orvoslás)

A HKO szerint a szantálfa hűsítő és blokkoldó, ezért a forró, meleg állapotokra, gyulladásos és hurutos jellegű, különösen a vizeletkiválasztó és légzőrendszerrel kapcsolatos betegségekre ajánlja. Eleme a Föld.

 

Felhasznált irodalom:

1. Battaglia, S.: The Complete Guide To Aromatherapy, The International Centre of Holistic Aromatherapy, Brisbane, Australia, 2003, p. 264.

2 forrás: http://timesofindia.indiatimes.com/city/bangalore/Demise-of-sandalwood/articleshow/12078008.cms?intenttarget=no, India Times, letöltve: 2013. október 1.

3 Price, S., Price, L.: Aromatherapy for Health Professionals, 4th ed., Elsevier Churchill Livingstone, 2012, p. 40.

4 Santalum austrocaledonicum and S. yasi (sandalwood), Traditional Tree Initiative – Species Profiles for Pacific Island Agroforestry, www.traditionaltree.org, letöltve: 2013. 06.15.

5 Professional Reference Guide, Essential Therapeutics, Melverton Drive, Australia, 2012, p. 30-31.

6 HerbalGram #57.,American Botanical Council, Austin, Texas, USA, 2003, p. 50-56 .

7,8,9,10 lsd ¹ uo.

11 Lawless, J.: The Illustrated Encyclopedia of Essential Oils, Element Books ,Rockport, Massachusetts, USA, 1995, p. 56-67.

12 ld ¹ p. 264-265.

13 Tisserand, R.: Essential Oil Safety, Churchill Livingstone, United Kingdom, 1995, p. 210.

14 Irani, F.: An Encounter With Ayurveda Aromatherapy, Aromatherapy Journal, 2003 (3-4), NAHA, USA, 2003, p. 29.

15 Mojay, G.: Aromatherapy for Healing the Spirit, Healing Arts Press, Rochester, Vermont, USA, 1997, p. 116.

Eucalyptus smithii, Fotó: Tony Rodd on Flickr.com

Eukaliptusz 2. rész: Smithii, a gyerekek eukaliptusza

‘Eu Kalyptos’

A főként örökzöld, és főként Ausztrália, Tasmánia területén élő fák leveleinek gyógyító erejét az idők kezdete óta használja az emberiség. Egyes változatait Európa déli részén, Madagaszkár szigetén vagy Spanyolországban termesztik. Sokat elárul a koalák kedvencéről, hogy a helyiek csak lázfának hívják, hiszen a leveleiből főzött tea segít a lázas megbetegedésekben is. A megfázásra, meghűlésre készített gyógyszerek és inhalálószerek kedvelt összetevője, erősen antiszeptikus, immunerősítő, nyákoldó, köhögés, influenza, felső légúti fertőzések ellen használt szer. Görög eredetű neve jól (eu) fedett-et (kalyptos) jelent, utalva a bimbót védő membránszerű kalapra, melyet a virágok nyílásukkor ledobnak. Maga a növény igen gyorsan nő, nagy vízigényű, így a mocsarak lecsapolásakor is hasznukat vették. Az eukaliptusz erdők világosak, hiszen a kékeszöld színű levelek élükkel a nap felé fordulnak, hogy ne érje őket a közvetlen, erős fény.

Smith gumifa (Eucalyptus smithii)

Az Eucalyptus smithii illóolaját a levelekből lepárlással nyerik. 1,7 kg levél három órás lepárlást követően kb. 11,50 g tiszta olajat ad.

A legenyhébb összetételű az eukaliptusz-félék olajai közül. Nem szenzibilizáló, nem fototoxikus, akár az egészen kis gyerekeken is biztonságosan alkalmazható! Az eukaliptusz `Smithii’ hétköznapi nevei angol nyelvterületen a `gully gum’ és `white iron bark’, azaz `árokparti gumifa‘ vagy `fehér nyersvas kérgű‘. H.G. Smith, az illóolajok első ausztrál úttörőjének neve után `Smith gumifának‘ is nevezik. Ezt a fajt sikeresen termesztik Dél-Afrikában, leveléből gőzlepárlással állítják elő az illóolajat.

Az aromaterápiában többek között izomfájdalmakra, légúti panaszokra, lázcsillapításra és fejfájásra alkalmazzák. Igazi immunrendszeri stimuláns, hiszen több mint 80% 1,8 cineol-t tartalmaz. Citrusos illata vonzó, a citromos eukaliptuszéra emlékeztető. Kiváló szaunaolaj, légfrissítő és fertőtlenítő, különösen az influenzás, köhögős időszakokban. Párologtatásra, és inhalálásra is kiváló!

Francia nyelvterületen velúrkesztyűbe bújtatott vaskéznek nevezik, mert hatékonysága elismerésre méltó, míg illata és aromája annyira lágy, annyira friss.

Hétköznapi név: eukaliptusz Smitthii, árokparti gumifa, fehér nyersvas kérgű

Latin név: Eucalyptus smitthii

Angol név: white ironbark, gully gum,

Botanikai család: Mirtuszfélék (Myrtaceae)

Illóolaj: halványsárga, színtelen, kellemesen citrusos, eukaliptuszra emlékeztető, lágy illatú

Tipikus kémiai összetétel: 1,8-cineol (syn. eukaliptol) 70-80%, α-pinén, globulol, terpinén-4-ol és egyéb mono- és szeszkviterpének

Eucalyptus smithii - Fotó: Rony Rodd on Flickr.com

Eucalyptus smithii – Fotó: Rony Rodd on Flickr.com

Térfertőtlenítő

Nátha, köhögés, kifejezetten téli betegségek idején érdemes 4-5 csepp E. smithii illóolajat párologtatni, vagy még inkább a levegőbe porlasztani. Nem csak fizikai panaszokat enyhíti, hanem rendet tesz a gondolatok között, és visszaadja az önbizalmat.

Mellkas-kenőcs nem csak gyerekeknek (50 ml)

20% kókuszolaj

20% sheavaj

40% szőlőmagolaj

15% méhviasz (kb. 3-3,5 gramm)

2,5% illóolaj szinergia (kb. 25 csepp)

3 csepp niaouli (Melaleuca quinquinervia)

10 csepp Eucalyptus smithii

2 csepp borsmenta (Mentha x piperita)

7 csepp ravintsara (Cinnamomum camphora)

2 csepp mezei kakukkfű (Thymus serpyllum)

2 csepp mirtusz (Myrtus communis)

Olvasszuk fel a növényi vajakat, olajokat és a méhviaszt. Adjuk hozzá az illóolajokat. Tegyük tégelybe és tároljuk hűtőszekrényben. Megelőzésként naponta kétszer, reggel és este kenjük a napfonat csakra területére, illetve végig a gerincoszlop mentén. Akut esetben akár kétóránként is használhatjuk.

Házi fertőtlenítőszer

Antibakteriális, fertőtlenítő, főleg munkafelületekre. Vegyünk egy alaposan kimosott régi szórópisztoly fejű flakont, melyet töltsünk meg 2/3-ad-ig háztartási alkohollal, és 1/3-ad vízzel, majd adjunk hozzá 10 csepp Eucalyptus smithii illóolajat és 10 csepp másik hasonló hatással bíró olajat (pl.: citrom, levendula, teafa). Rázzuk össze, permetezzük a tisztítandó felületre, majd hagyjuk hatni 20 percen keresztül.

Biztonság

›   Az illóolaj gyermekeken is biztonsággal alkalmazható!

›   Nem szenzibilizáló, nem fototoxikus, nem bőrirritáns.

›   A homeopátiás szerek hatását gyengítheti.

Felhasznált irodalom

Battgalia, Salvatore: The Complete Guide To Aromatherapy, The International Centre for Holistic Aromatherapy, Brisbane, Australia, 2003

Tisserand R., Balacs T: Essential Oil Safety, 1st ed., Churchill Livingstone, Edinburgh, UK, 1995

Képek forrása / Image source: © Tony Rodd on Flickr.com

Kék gumifák a mocsárban - Powerhouse Museum-Collection Fflick.com - no know copyright restrictions

Borús nedves őszi napok? A válasz: eukaliptusz 1. rész a kék gumifa (Eucalyptus globulus)

Eukaliptusz? Igen ám, de melyik. A Mirtuszfélék családjába tartozó Eukaliptusz nemzettség több mint 700 különböző fajt számlál. Minden egyes fajnak megvan a csak rá jellemző aromája, illóolajuk, pedig a főbb összetevők mennyiségére nézve is különbözhetnek, tehát felhasználásuk is eszerint változik. Az aromaterápiában a következő hat faj, a levelekből lepárlással nyert illóolaját használják: kék gumifa (Eucalyptus globulus); keskenylevelű gumifa (Eucalyptus radiata); citromillatú eukaliptusz (Eucalyptus citriodora); széleslevelű gumifa (Eucalyptus dives); Smith gumifa (Eucalyptus smithii); vaskérgű citromos gumifa (Eucalyptus staigeriana). Sorozatomban egyesével bemutatom őket.

 

‘Eu kalyptos’

 

A főként örökzöld, főleg őshazájában Ausztráliában és Tasmániában élő fák leveleinek gyógyító erejét az idők kezdete óta használják a kontinens őslakói. Egyes fajait Európa déli részén, Madagaszkár szigetén vagy Spanyolországban is termesztik, de Olaszországban is megtaláljuk, sőt Dél-Amerikától egészen Kínáig elterjedt. Sokat elárul a koalák kedvencéről, hogy a helyiek csak lázfának hívják, hiszen a leveleiből főzött tea segít a lázas megbetegedések kezelésében is. Eredetileg megfázásra, meghűlésre készített gyógyszerek és inhalálószerek kedvelt összetevője volt, azonban ma már inkább az egyik fő összetevőjének laboratóriumban előállított változatát alkalmazzák. Erősen antiszeptikus, immunerősítő, nyákoldó, köhögés, influenza, felső légúti fertőzések ellen használt szer. Görög eredetű neve jól (eu) fedett-et (kalyptos) jelent, utalva a bimbót védő membránszerű kalapra, amelyet a virágok nyílásukkor ledobnak.

Maga a növény igen gyorsan nő, nagy vízigényű, így az Ausztrál mocsarak lecsapolásakor is hasznukat vették.

Kék gumifák a mocsárban - Powerhouse Museum-Collection Fflick.com - no know copyright restrictions

Kék gumifák a mocsárban – Powerhouse Museum-Collection Fflick.com – no know copyright restrictions

Nagy vízigénye miatt azonban sok helyen nem kedvelik, mert a többi dísznövénytől és a környező vegetációtól túl sok vizet von el. Az eukaliptusz erdők világosak, hiszen a kékeszöld színű levelek élükkel a nap felé fordulnak, hogy ne érje őket a közvetlen, erős fény. A túl erős napfénynél a növény a leveleken keresztül fehér viaszt csap ki, vagyis ‘izzad’. Illóolaját a levelekből lepárlással nyerik. 1,7 kg levél három órás lepárlást követően kb. 11,50 g tiszta olajat ad.

Eukaliptusz - Eucalytus globulus, fotó: Aroma Botanica

Viaszt izzadó eukaliptuszfa – Eucalyptus globulus, fotó: Aroma Botanica

A kék gumifa (Eucalyptus globulus)

Eucalyptus globulus, Cabrillo Beach. San Pedro California – fotó: Anthony Mendoza, Flickr.com

Az Eucalyptus globulus gyorsan és magasra nő, elérheti a 35 méteres magasságot is. A növény Ausztráliában őshonos, de Franciaország déli területein, és Spanyolországban is találkozhatunk vele. Leveleiből, lepárlással nyerik értékes olaját, mely általában színtelen, karakterisztikus illatú. Az olaj legfőbb összetevője az 1,8 cineol, (más néven eukaliptol), amelyet átlagban 70%-ban tartalmaz.

Két fő betegségcsoportban alkalmazható jól. Egyrészről a kék gumifa olaja antibakteriális, antiszeptikus, antivirális, fungisztatikus (gombák növekedését gátló) mind a megelőzésben, mind pedig a kezelések során jól használható. Fertőtlenítő hatása révén bizonyos fertőző, járványos megbetegedések elleni egyik legkedveltebb olaj. Fájdalomcsillapító, jó köptető és légúti stimulálószer mely kiváló a légzőszervi megbetegedések kezelésére (torokgyulladás, influenza, köhögés, nátha, hörghurut).

2004 óta a WHO (World Health Organistaion) is elismeri hivatalosan az Eucalyptus globulus illóolajat, mint olyan szert mely lázcsillapító, nyákoldó, köptető hatású.¹

Másrészről remek antireumatikus szer. Frissítő, stimuláló hatású. Végül, de nem utolsó sorban a levegőbe porlasztva a rovarok, főként a szúnyogok ellen is hatásosnak tartott illóolaj.

Héköznapi név: eukaliptusz, kék gumifa

Latin név: Eucalyptus globulus

Angol név: Eucalyptus, blue gum tree

Botanikai család: Mirtuszfélék (Myrtaceae)

Illóolaj: színtelen, halványsárga színű. intenzív, enyhén kámforos-cineolos, balzsamos, karakteres

Tipikus kémia összetétel

oxidokban (1,8-cineol syn. eucalyptol) és monoterpénekben gazdag (α-pinén, δ-limonén, kamfén, ρ-cymén stb.) valamint szeszkviterpánek (aromadendrén, globulol) és egyéb triterpének, adehidek és ketonok

 

Ízületi gyulladás és reuma ellen

Keverjünk el 10 ml növényi olajban (lehet a napraforgó is) öt csepp Eucalyptus globulus-t, öt csepp gyömbér (Zingiber officinale) olajat és öt csepp borsmentát (Mentha x piperita), majd a keveréket naponta masszírozzuk be finoman a fájó tagokba, ízületekbe.

Hörghurut

Kezdődő hörghurut esetén keverjünk 4 csepp Eucalyptus globulus, 3 csepp ravintsara (Cinnamonum camphora) illóolajat 5 milliliternyi növényi hordozóba, majd a keveréket masszírozzuk a hátba és a mellkasba naponta legalább három alkalommal.

Lázcsillapítás

Lázas állapotban keverjünk össze 3 csepp Eucalyptus globulus-t 5 csepp ravintsara (Cinnamonum camphora) olajjal és ezt a keveréket masszírozzuk gyengéden a torok és a fül mögötti felületekre, illetve a talpakba.

Melléküreg-gyulladások és nátha

A halántékra, torok tájékra készíthetünk bedörzsölőszert 1 csepp Eucalyptus globulus-ból, 1 csepp rozmaringból (cineol kémiai típus) és 3 csepp ravintsara (Cinnamonum camphora) olajból. Naponta négyszer ötször alkalmazzuk.

Sebek, horzsolások

Keverjünk össze 4 csepp Eucalyptus globulus-t, 2 csepp bergamott (lehetőleg a bergaptén mentes változatból), 10 csepp valódi levendulát (Lavandula angustifolia) 25 ml növényi hordozó olajban (pl. makadámia vagy körömvirág macerátum) majd óvatosan kenjük rá az érintett felületre és kössük be.

Remek inhaláló szer

A nátha és megfázás tüneteinek enyhítésére cseppentsünk 1 csepp Eucalyptus globulus olajat, 2 csepp Eucalyptus dives (ct. piperiton) és 3 csepp borsmenta (Mentha x piperita) olajat kb 60 fokosra visszahűlt felforralt vízbe, majd egy törölközővel a fejünket leterítve lélegezzük be mélyen a gyógyító illatokat, naponta kétszer háromszor, tíz percnél ne tovább. Ügyeljünk rá, hogy szemünket tartsuk becsukva!

Szúnyogriasztónak sem utolsó

Keverjünk el 10 ml növényi olajban (pl. édesmandula) 5 csepp Eucalyptus globulus illóolajat, majd a keverékkel kenjük be a karjainkat, lábainkat, hogy távol tarthassuk a vérszívókat!

 

Biztonság:

Az Eucalyptus globulus illóolaja nem fototoxikus, nem irritáló és nem szenzibilizáló, viszont használatát várandós nők, szoptatós anyák és 7 év alatti gyermekek esetén nem javasolják. A homeopátiás készítményeket használók figyelmét felhívják rá, hogy az igen finom információkat hordozó készítmények hatását az olaj gyengítheti!

 

Felhasznált irodalom

Battgalia, Salvatore: The Complete Guide To Aromatherapy, The International Centre for Holistic Aromatherapy, Brisbane, Australia, 2003

Blumenthal et al.: Expanded Commission E monographs: Eucalyptus oil, American Botanical Council, Integrative Health Communications, Austin, Texas, USA, 2000

Shutes, J. –  Weaver C.: Aromatherapy Bodyworkers, Pearson Prenctice Hall, Upper Saddle River,  New Jersey, USA, 2008

Rácz János: A növénynevek enciklopédiája, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010

 

Illóolaj vagy illatolaj? Illóolajok hamisítása nagyipari szinten

A következő történet újabb adalék lehet azok számára, akik a ‘tudatos vásárlás’ hívei, újra bizonyosságot nyerhetnek afelől, hogy milyen könnyen becsapják a jó szándékú, ám a ‘valódit’ kevésbé ismerő gyanútlan vásárlót. Néhány hónapja egy indiai cég keresett meg e-mailben és az általuk előállított illóolajok terméklistáját ajánlotta figyelmembe. Legtöbbször az ilyen jellegű e-mailek a postaládám kukájában végzik de ez alkalommal vettem a fáradtságot és érdeklődéstől vezérelve letöltöttem a listát. Számos olyan illóolajat kínálnak, amelyet ugyan hallomásból ismertem, némelyikkel találkoztam is már de a mindennapokban nem használom. A lista 137-féle terméket tartalmazott. Első látásra komoly kínálat, a neveken végigfutva azonban rögtön ráncolni kezdtem a szemem, mert inkább több, mint kevesebb illóolaj latin neve sajnos nemhogy elírásként de konzisztens módon helytelenül szerepelt. A muskotályzsálya például Salvia Sclaris néven futott – helyesen Salvia sclarea – vagy a pálmarózsa a Cymbonium Martini nevet kapta – helyesen Cymbopogon martinii – és ez így ment sorokon keresztül. Egy komoly, illóolajokkal foglalkozó cég ilyet nem engedhet meg magának.

A rövid bemutatkozóban az is szerepelt, hogy többek között ISO 9001:2008, WHO GMP és HACCP tanúsítványokkal is rendelkeznek, tehát a laikus azt is gondolhatja, hogy ez a cég megbízható. Az üzletkötő jelezte, hogy néhány héten belül Budapestre utazik és ha nem venném rossz néven szívesen találkozna, hogy személyesen is megismerkedjünk. Ezen felül, felajánlotta, hogy bármelyik termékből mintát küld részemre, mert így a személyes találkozó alkalmával már konkrét dolgokról beszélhetünk. Nem zárkóztam el a felajánlás elől, hiszen kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. 14 terméket ki is választottam – illóolajokat, hordozókat és kozmetikai agyagot. A mintákat egy héten belül ingyenesen kézhez vehettem. Az üvegeken csak angolul szerepelt a benne található anyag megnevezése, latin név nem volt feltüntetve. Minden olajféleségből 10 milliliter mintát kaptam. A kiválasztott termékek között volt 3 jázminféle is. A jázmin csodálatos olaj, amit többféleképpen állítanak elő, de egy közös minden változatban: a valódi jázminok ára a csillagos eget súrolja!

A három jázminos üvegen a következők szerepeltek: Jasminum grandiflorum essential oilJasmin sambac essential oil és Jasmine PG oil. A csomag tartalmának azonnal nekiestem és nagy várakozással kezdtem szagolgatni az üvegcséket. Egyiket a másik után bontottam ki és szagoltam bele. Meg kell mondjam, hogy a sokat használt és valódi olajokhoz szokott orromnak kifejezetten facsaró szagokat kellett átélnie. A harmadik jázminnál pedig már émelygés fogott el.

Jázmin - Jasminum officinalis - fotó:: Aroma Botanica, Pozzuoli, Olaszország

Jázmin – Jasminum officinalis – fotó:: Copyright 2013 Aroma Botanica, Pozzuoli, Olaszország

Aki egy kicsit is ért az illóolajokhoz, már első pillantásra gyanús lehet a történet, hiszen a megbízható és hamisítatlan olajokat forgalmazó cégek a milliliter töredékét adják mintának, a legtöbben azt is pénzért.

Két héttel később az indiai üzletkötő megérkezett Budapestre és egy jó nevű belvárosi szállodában találkoztunk kora délután. Az anonimitást tiszteletben tartva nevezzük barátunkat Billunak. A találkozóra elvittem egyik volt amerikai tanítványomat Sherrit is. Billu megnyerő modorú, szimpatikus indiai fiatalember, aki a kedélyes bemutatkozást követően laptopján rögtön elkezdte a prezentációt, amelyben a céget és annak tevékenységét mutatta be. Elmondta, hogy milyen sok partnerük van Európában, mekkora forgalmat bonyolítanak stb. Úgy tíz perc múlva érdeklődve kérdeztem rá a jázmin olajokra. A mintákkal küldött szállítólevélen ugyanis mindössze 75 dollár kilónkénti ár szerepelt. Billu felnevetett és közölte, hogy azok természetesen nem valós árak, csak a vámolás elkerülése miatt kellett ennyit ráírniuk. No és innen lett érdekes a beszélgetés…

Elmondta, hogy a számomra küldött illóolajok az úgynevezett ‘commercial grade’, vagyis a kereskedelmi minőség kategóriájába tartoznak, mert én aromaterápiával foglalkozom! Értetlenkedve néztem és úgy tettem, aki jóhiszemű módon semmit nem ért. Ekkor kifejtette, hogy természetesen más termékeik is vannak. Az illóolajok többségét lepárlással nyerik. Az első lepárlásból nyert olajok, amelyek az ‘industrial grade’ vagy ipari minőségbe sorolnak csak a piperecikkekbe, tisztítószerekbe ajánlja, hiszen nyers, vagyis primér olajok. Ezeket a gyárban ‘megszabadítják’ a különböző viaszoktól és egyéb szerinte felesleges összetvőktől. Ez lesz a kereskedelmi minőség! Elárulta, hogy van még persze egy ‘pharmaceutical grade’, azaz gyógyszerkönyvi minőség is, de az persze valamivel drágább kategória. Na jó, jó kérdeztem, de melyik gyógyszerkönyvre gondol? A magyarra, az britre, a németre vagy…? Ó, mondta, hát amelyikre szükség van! Na de mégis hogyan is van ez most érdeklődtem. Hát úgy, hogy olyat csinálnak, amilyen az éppen hatályos előírás megkíván. Vagyis, ha a egy gyógyszerkönyv azt írja például, hogy a borsmenta illóolajnak a mentol tartalma 45-55% közt kell legyen és az ő olajuk csak 35%-ot tartalmaz, akkor ‘kiegészítik‘ mesterséges mentollal, hogy az előírásoknak megfeleljen.

A Jasmine PG mintára is rákérdeztem Billunál. A PG az angol nyelvű szakmai körökre a ‘perfumery grade’ rövidítése, vagyis a parfümipari minőséget jelöli, ez pedig gyakorta jelenti a teljes szintetikumokat. Elmondta, hogy a korábbi évekről megmaradt jázminolajaikat összekeverték, majd a keveréket ‘stabilizálták’, hogy állandó minőséget állítsanak elő. Bele sem szeretnék gondolni mit csinálhattak az olajokkal. Az illóolajok és a természet szépsége, hogy évről-évre, éghajlattól, időjárástól és számos más tényezőtől függően ugyanazok a növények más és más összetételű illóolajat produkálnak. Vannak kiemelkedően jó évek és vannak átlagosnak mondhatóak, de egy biztos, hogy az olajok sosem lesznek ugyanolyanok. Tehát ha valaki azt állítja, hogy az általa forgalmazott olajok mindig ugyanolyanok, akkor valótlant állít, vagy hamisított, mesterségesen beállított anyagokat kínál a vásárlónak.

Itt nem volt vége a csodás termékek listájának. A hidrolátumokat említve elmondta, hogy van egy különleges termékük is. A hidrolátumok részben a terapeuták, részben pedig a kozmetikai ipar igényi miatt a legutóbbi két évtized során lettek népszerűek. A hidrolátumok – magyarul gyakran aromavizeknek nevezik – tulajdonképpen a desztilláció ‘melléktermékei’ és mivel nevükben is vizek, ezért súlyuk is a vízzel megegyező. A hidrolátumok a desztillációhoz használt növényi alapanyag vízben oldható összetevőit és nagyon kis mennyiségben illóolajokat is tartalmaznak. A mai világban a szállítási költségek miatt nemigen kifizetődő hidrolátumot szállítani. Ezért Billuék kidolgozták a ‘hidrolattét‘, ami elmondása szerint egy tejszínű készítmény. Először nem hittem a fülemnek, de volt tanítványom Sherri, aki amerikai felfogta a szójátékot. Billu elmagyarázta a technológiát. Mivel a hidrolátumból 1 liter kb. 1 kilogrammnak felel meg, így a szállítási költségek magasra rúgnak. Ők azonban olyan technológiát alkalmaznak, amellyel a hidrolátumot magas hőfokon és magas nyomáson kezelik, amely során a térfogat az egytizedére csökken, színe pedig tejfehérre változik. Ezt a koncentrátumot aztán vízzel ismét a kívánt mennyiségre hígíthatjuk.

Fontos megjegyezni, hogy a természetes összetevőket tartalmazó hidrolátumok, csakúgy, mint az illóolajok – és ez általában minden természetes alapanyagra elmondható – hőre kifejezetten érzékeny, szerves kémiai összetevőket tartalmazó anyagok. Egy magas hőt és nyomást alkalmazó technológia gyakorlatilag ‘kiheréli’ a természet e csodáit. A desztilláció, amelyet több mint ezer éve tökéletesítettek Indiában és Perzsiában, olyan technológia, amely egyben művészet és tudomány is. A forráspont alatt tartott hőtartomány biztosítja, hogy a hőre érzékeny és bomlékony terpének és egyéb molekulák a lehető legkisebb mértékben károsodjanak.

Miért osztom meg ezt a történetet Önökkel? Azért, mert Billu azt is elárulta, hogy Magyarországon is vannak partnereik. Olyan partnereik, amelyek jó nevű cégek, és amelyekről az átlagember sosem gondolná, hogy nem a megfelelő minőséget árulják, viszont a marketingjük kiváló és első ránézésre hihető is. Csak ha a színfalak mögé nézünk jövünk rá, hogy mi az igazság… Csak remélni tudom, hogy a jövőben ez változni fog.

Zárszóként Kurt Schanubelt szavait idézem: „A holisztikus aromaterápia gyakorlatának előfeltétele a kizárólag eredeti és hamisítatlan illóolajok használata. Az ilyen olajok alapvetően különböznek a piacon oly gyakran található nagyiparilag előállított, természetazonos vagy teljesen szintetikus olajoktól. Miután a természetazonos vagy szintetikus olajok anyagi természetükben különböznek az eredeti illóolajoktól, fiziológiai hatásuk is különböző. Talán a legfontosabb, hogy az eredeti olajok sokkal kevésbé allergének, mint iparilag vagy laboratóriumban előállított társaik.

 

Rózsa lepárlás Bulgáriában 3. rész

A Karlovo – az ottomán birodalomban Cheemen proviciának hívták, Kazanlak akkori neve Kazanlik – környékén található, a Balkán lábainál elterülő vidéket ‘rózsavölgynek’ nevezik, mert az itteniek évszázadok óta rózsatermesztéssel foglalkoznak. A rózsa kultúráját a törökök honosították meg a 17. század végén.¹ 1850-ben, az akkor a török tulajdonban lévő nyílt tüzelésű lepárlókban desztillációval, valamint kohobálás útján előállított rózsaolaj mennyisége elérte az évi 1500-1800 kilogramm évi hozamot. Az előállított olajat Gallipoli, Isztambul és Izmír kikötőjéből szállították a világ minden tájára a kereskedők. A török tulajdonosok a lepárlóüzemeiket az 1877-1878-as Orosz-török háború idején elhagyták, azokat a bolgárok vették birtokukba. Jelenleg 27 lepárlóüzemet számlálnak a völgyben. A mi általunk meglátogatott ültetvény és lepárló 15 hektáron terül el. A rózsaültetvényekről kb. 3 év után lehet megkezdeni a begyűjtést, egy ültetvény pedig kb. 20-30 évig életképes. Az egy hektár rózsaültetvényről begyűjtött kb. 3,5-4 tonna alapanyagból 1 kg rózsaolajat nyernek, ami kb. 0,02%-os arányt jelent. Az 1 kg rózsaolaj előállításához így nagyjából. 1,1 millió rózsaszirmot használnak fel. Nem csoda, hogy a valódi rózsaolaj ennyire drága!

Rózsaföldek Kazanlakban – fotó: copyright 2013 Aroma Botanica

Rózsaföldek Kazanlakban – fotó: copyright 2013 Aroma Botanica

Az ültetvényen vegyesen található Rosa damascena és Rosa alba fajokat együtt szedik és párolják, ezért az itteni rózsaolaj különleges aromával rendelkezik. A begyűjtési időszak május közepétől június elejéig tart. Az itteniek tapasztalata szerint az eső jót tesz az ültetvénynek, mert az olaj a virágokban koncentrálódik, így nagyobb hozamot érhetnek el. A szüret idején az egyébként bio minősítésű családi üzem 100 helybélit idénymunkást alkalmaz a begyűjtéshez. Egy-egy tapasztal szedő 8 óra alatt akár 40 kg rózsaszirmot is képes begyűjteni.²

A lepárlás során a hűtőtoronyban keringetett vizet 35°C fokon keringetik, ezzel megakadályozzák az értékes viaszok kicsapódását. A szeparátorban elválik az olaj és a hidrolátum. Ezt az olajat ‘nyers‘ vagy ‘primér‘ olajnak nevezik. A rozsdamentes acéltartályokban felfogott hidrolátumot gyakran még egyszer kezelik, és 1-1,5 órán át tartó kohobálás során további olajat nyernek belőle. A fennmaradó hidrolátumot rózsavízként értékesítik. A rózsaolajat 2-5 literes alumínium palackokba töltik, amelyeket gondos mérlegelés után csomagolnak és küldik szét a világba a nagyobb vásárlóknak.

A hűtőtorony és a szeparátor – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A hűtőtorony és a szeparátor – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Több ezer eurónyi rózsaolaj mérlegelésre vár! – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Több ezer eurónyi rózsaolaj mérlegelésre vár! – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A kis helyi boltban, a olajat legtöbbünk által nagyanyáink vitrinjeiből ismert ‘kupolás’, bolgár motívumokkal díszített fatégelybe csomagolt üvegfiolákban 1 ml-es kiszerelésben árusítják. A vállalkozás által készített termékek palettáján a rózsavíz mellett, rózsaszappant, krémeket és egyéb termékeket kínálnak. A legérdekesebb ezek közül a rózsaméz volt, amit a szomszéd területeket helyi méhészek által telepített kaptárakba gyűjtött virágporból állítanak elő a méhek. A rózsaméz igen különleges és a méz amúgy is értékes, tápanyagokban gazdag értékes összetevői mellett a rózsa ‘ízét’ is magáénak tudhatja.

Az ültetvény saját rózsakertjében több ezer szál rózsa illatozik, szökőkutak csobognak és a pergolák árnyékában pávák sétálgatnak méltóságteljesen. A féltetővel zárt kis múzeumban régi lepárlók és a lepárláshoz használt eszközök vannak kiállítva. A kiállítási tárgyak között több ‘flaska’ és kézi mérleg is látható, mivel a modern eszközök megjelenéséig a rózsaolajat flaskákba töltötték és így mérték ki a súlyát. Nem véletlen, hogy a rózsaolajat errefelé ‘folyékony aranynak’ nevezik, hiszen régen 1 kg rózsaolaj csereértéke 1 kg arany volt. A valódi hamisítatlan rózsaolaj piaci értéke ma sem jár messze az arany árától!

Gül Baba is megirigyelte volna a gyönyörű rózsakertet

Gül Baba is megirigyelte volna a gyönyörű rózsakertet

A helyi műzeum és a régi lepárló felszerelés - fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A helyi műzeum és a régi lepárló felszerelés – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Az aprócska családi étterem teraszán a tulajdonos kávézgatott barátaival. Rövid bemutatkozás után elmesélte, hogy a rendszerváltozás után nem sokkal a karlovói gyár bezárt és pusztulásnak indult. Ekkor privatizálták a korábban központilag üzemeltetett tsz-földeket , amelyeken egymás után épültek a kis családi lepárlók. A megismerkedés után megkérdeztem, hogy nincs-e véletlenül rózsa abszolútjuk, amiből vihetnék némi mintát. A rózsa abszolútot csak professzionális felhasználóknak és parfümgyáraknak értékesítik, így az első pillanatban kissé sanda szemekkel nézett rám de miután elárultam neki, hogy mivel foglalkozom felderült és ‘mindössze’ 10 euróért 2 gramm abszolútot mértek ki. A helyben készült, a Balkán vonalán Bulgáriától Szlovéniáig népszerű csevapcsicsa befalása után búcsút intettünk vendéglátóinknak és visszaindultunk Szófiába. Jövőre visszavárnak… Blagodaria Kazanlak!

Folyékony arany - ilyen flaskákban mérték ki az 1 kilogrammnyi rózsaolajat 1 kilogramm aranyért cserébe - fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Folyékony arany – ilyen flaskákban mérték ki az 1 kilogrammnyi rózsaolajat 1 kilogramm aranyért cserébe – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Felhasznált forrás:

¹,² K. Hüsnü Can Baser, Ayten Altintas, Mine Kürkcüoglu: Turkish Rose. A review of the History, Ethnobotany and Modern use of Rose Petals, Rose Oil, ROse Water, and Other ROse Products, Herbalgram, Vol. 96, 2012 november, American Botanical Council, Austin, Texas, USA, pp. 40-53.

rozsakosar_belyeg

Rózsa lepárlás Bulgáriában 2. rész

A megérkezést követően Elena várt minket a lepárlóüzemnél. Hagyományos bolgár szokás szerint egy kosár rózsaszirmot nyújtott orrunk elé.

Rózsa szirmok a megérkező vendégeknek. Kazanlak, Bulgária, fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Rózsa szirmok a megérkező vendégeknek. Kazanlak, Bulgária, fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A lepárlás aznap már reggel óta folyt, és épp az üstöket kezdték kiüríteni. 6 darab 500 literes üst állt sorban egymás mellett, bonyolult csőrendszer szőtte át a termet. A csövek a lepárló üstökből a hűtőtoronyba, onnan a szeparátorba vezettek. A szeparátor végén lévő cső alatt nagyobb üvegpalack állt, amelybe cseppenként csorgott bele a ‘folyékony arany. Egy-egy üstbe a szedők által műanyag és vászon zsákokba összehordott rózsafejekből és szirmokból kb. 500 kilogrammot helyeznek, melyet előzőleg hagyományosan ‘mázsás’ mérlegen lemérnek.

A lepárló mellet a hegyekből érkező kristálytiszta forrásvizet használják a lepárláshoz.

A lepárló mellet a hegyekből érkező kristálytiszta forrásvizet használják a lepárláshoz.

A begyűjtött rózsaszirmok és fejek zsákokban lemérve várják, hogy az üstbe kerüljenek – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A begyűjtött rózsaszirmok és fejek zsákokban lemérve várják, hogy az üstbe kerüljenek – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Az üstöket a felső töltőnyílás gondos lezárása után előre hevített gőzzel táplálják.

Minden egyes üstöt kb. 500 kg növényi alapanyaggal töltenek fel – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Minden egyes üstöt kb. 500 kg növényi alapanyaggal töltenek fel – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A forráspont alatt tartott gőz az üstbe kerülve a növényi anyagon keresztül haladva felfelé áramlik és a virágokban tárolt illatmolekulákat magával ragadja. A folyamatot és az ideális hőmérsékletet folyamatosan ellenőrzik.

A folyamatot és az ideális hőmérsékletet folyamatosan ellenőrzik -  fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

A folyamatot és az ideális hőmérsékletet folyamatosan ellenőrzik – fotó: Copyright 2013 Aroma Botanica

Folytatás a következő bejegyzésben…itt

http://blog.aroma-botanica.hu/?p=814

 

 

Elkezdődött az iskola, az óvoda… így éljétek túl

Szeptember eleje egyenlő az iskola és óvodakezdéssel. A nagyobbak szomorúan veszik tudomásul, hogy vége a nyárnak, az elsősök még lelkesen várják, de akadhat köztük olyan is, aki szorong, feszült az új helyzettől. Ismeretlen arcok, ismeretlen terep, ismeretlen tanítók, óvónénik. Nem is csoda, ha estére nagyon elfáradnak. Az esszenciális olajokkal szelíden segíthetünk rajtuk.

„A kislányomat kiveri a víz, ha az iskolára gondol. Érzem a benne növekvő feszültséget, amikor reggelente készülődni kezdünk. A tanítónője babát vár, így el kellett búcsúznia az osztályától. A helyére egy szimpatikus, ám annál szigorúbb új tanító jött. Kira fél, ha csak rá gondol, még az elalvással is gondjai vannak. A máskor mindig mosolygós kislányom, mostanában szomorú, és csak akkor látom nevetni, ha hazafelé megyünk. Hasfájásra panaszkodik esténként, és szorongása rosszullétekben, szédülésben is megmutatkozik. Az orvos szerint nincsen szervi baja, a vizsgálatok eredményei is ezt mutatják. Hiába beszélgetek vele, és biztosítom róla, hogy nincs oka félni, nem tudom megnyugtatni. Talán az aromaterápia segíthetne…” (Szilvia, a 8 éves Kira édesanyja)

A tiszta illóolajak az egész emberre hatnak, legyen az nagy vagy kicsi. Belélegezve egyszerűen keresztül haladnak a lényünkön, hatást gyakorolnak mind fizikailag, mind lelkileg. Az illóolajokban az a legjobb, hogy mindenki megtalálhatja azt, amelyik a legjobban passzol hozzá. A gyermekek esetében természetesen sokkal körültekintőbben kell eljárnunk, azonban az alább felsorolt pár egyszerű trükk és „recept” teljesen veszélytelen, hat éves kortól bátran alkalmazható!

A védelmező pajzs

Majoranna (Origanum majorana)

Oldjunk fel hidegen sajtol napraforgó olajban két csepp majoranna illóolajat. Rázzuk össze a keveréket, majd dörzsöljük be reggel és délben a napfonat csakra területét, illetve a csuklók belső felét. Akár kis versikét is mondhatunk hozzá, amolyan varázsigeként. (Áspis kerekes, útifüves leveles, bíbola, bíbola, pacs, pacs, pacs…)

A majoranna, vagy ahogy a régi görögök hívták, a „hegyek öröme”, erősítő, nyugtató, melegítő és kiváló görcsoldó tulajdonságokkal bíró olaj.

Majoranna (Origanum marjorana)

Majoranna (Origanum marjorana)

Mert a nyugodt alvás a gyerekeknek is jár

Alpesi levendula (Lavandula angustifolia)

El sem lehet mondani, milyen érzés belemerülni ebbe az illatos fürdőbe. Oldjunk fel három csepp alpesi levendulát egy pohár tejben, egy evőkanál mézben, vagy tejszínben. Adjuk ezt egy kád meleg fürdőhöz, melyben 20 percen keresztül játszhat a gyerkőc. A nyugodt alvás garantált. A francia levendulának is nevezett növény igazi jollyjoker. Számos gyógyhatását több ezer nyomtatott oldal, teszt és tanulmány is bizonyítja. Ha ezeknek nem hiszünk, itt az idő, hogy a saját bőrünkön próbáljuk ki! Nem fogjuk megbánni. A levendula egyébként azon kevés olaj közé tartozik, melyet akár hígítatlanul is alkalmazhatunk a bőrünkön.

Levendulamező (Lavandula angustifolia) fotó: Dreamstime free stock images

Levendulamező (Lavandula angustifolia)
fotó: Dreamstime free stock images

Jó illat a gyerekszobában

Édes narancs (Citrus sinensis)

Sárga mandarin (Citrus reticulata Blanco)

Amíg reggelente az iskolába készülődünk, illetve este a lefekvés előtt az esti mese idejére kapcsoljuk be az illóolaj porlasztót negyed órára, vagy párologtassunk pár csepp édes narancs és vagy sárga mandarin illóolajat. Mindkét olaj a gyerekek egyik kedvence, antivirális, antibakteriális, antiszeptikus hatásuk miatt is kedvelt olajok, melyek jól fertőtlenítenek, és kellemes illattal árasztják el a teret. Mindemellett pedig kiegyensúlyozó és vidító hatással vannak a pszichére.

Mandarin (Citrus reticulata Blanco)

Mandarin (Citrus reticulata Blanco)