Bejegyzések tőle Hollodi Gergely

Elkezdődött az iskola, az óvoda… így éljétek túl

Szeptember eleje egyenlő az iskola és óvodakezdéssel. A nagyobbak szomorúan veszik tudomásul, hogy vége a nyárnak, az elsősök még lelkesen várják, de akadhat köztük olyan is, aki szorong, feszült az új helyzettől. Ismeretlen arcok, ismeretlen terep, ismeretlen tanítók, óvónénik. Nem is csoda, ha estére nagyon elfáradnak. Az esszenciális olajokkal szelíden segíthetünk rajtuk. „A kislányomat kiveri […]

Rózsa lepárlás Bulgáriában 1. rész

800 kilométer vezetés után érkeztem Szófiába. Bár az utóbbi években sokat jártam Bulgáriában, most mégis jelentős változásokon kezd átmenni a város. Építkezések, útépítés, de a szocialista hangulat nem változott. Bolgár barátom Mariana kora reggeli indulást javasolt, mert Kazanlak – amely egyébként Nagykanizsa testvérvárosa – még jó 180 kilométerre fekszik Szófiától keletre a Balkán lábainál. Szófia […]

Egy gyönyörű, hamisítatlan és megbízható magyar levendulaolaj

„2010-ben ismerkedtem meg Demján Ildikóval, akitől dörgicsei földjén termesztett valódi levendula (Lavandula angustifolia) illóolajat vásároltam. Ahogy kézbe vettem az üvegcsét, rögtön beleszagoltam és rögtön tudtam, hogy közelebbi kapcsolatba is kell hogy kerüljek ezzel az olajjal. Hazaérve leültem és ismét kiszabadítottam az illatmolekulákat a csavaros kupak alól. Elsőre kissé fülledt, enyhén szénás illat simogatta az orrom, […]

Középfülgyulladás és illóolajok

Seattle-ben, történt, hogy nagyobbik lányom Réka panaszkodni kezdett, hogy fáj a füle. Másnap, mikor Réka már szinte sírt a fájdalomtól elmentünk a gyerekorvoshoz, aki megállapította, hogy középfülgyulladása (orvosi nyelven – otitis media) van, méghozzá igen heveny és csúnya gyulladásnak minősítette. A középkorú doktornőnek két gyereke van és bár ő sem híve az antibiotikumoknak, más hivatalosan […]

A természet illata majdnem annyira kellemes, mint a valóság – legalábbis az agyunk szerint

Erre a cikkre egy kedves svéd aromaterapeuta barátom Anna Dannfelt hívta fel a figyelmemet. Elgondolkoztató és csodálatos, hogy az agyunk mire képes és mennyire befolyásolható. Gondolataink vagy érzékeink csalnak meg minket, vagy a valóság is ilyen távol van tőlünk. A kutatók egy sor bizonyítékot gyűjtöttek össze, amelyek azt sugallják, ha nincs időnk, hogy a természetbe […]

Aromaterápia a szaunában

A szaunázás régi gyógymód, amit már a klasszikus korban is élveztek az emberek. A közfürdők világa már a római korban is népszerű és elfogadott egészségmegőrzési módnak számított. A szaunázás célja lehet: egészségmegőrzés, relaxáció, szociális program, sprituális gyakorlat. A szaunázás számos, jótékony hatása többek között: a salakanyagok bőrön keresztüli eltávolítása a keringési rendszer tréningezése könnyebb légzés […]

Ravensara – egy zavaros történet II. rész

A Ravensara aromatica őshazája Madagaszkár. Ha láttak már a tévében filmet Madagaszkárról, akkor tudják, hogy egyedülálló, méretét tekintve a Föld negyedik legnagyobb, Afrika keleti partjaitól nem messze az Indiai-óceánban fekvő sziget. Növényvilága különleges. Az egy adott helyen található, őshonos növényfajokat endemikusnak nevezik. Madagaszkár növényvilágának nagy része, kb. 11 000 faj endemikus, vagyis, azon a helyen […]

Ravensara aromatica – egy zavaros történet I. rész

A következőkben még egy érdekes cikket adnék a már korábban írt Ravensara illóolaj témához. A cikk Jan Kusmirek munkája, akivel személyesen is volt alkalmam találkozni. Jan nagyban hozzájárul az aromaterápia népszerűtlenhez, az angol parlamentben aktív lobbizással sikerült elérnie, hogy az aromaterápiát ma az Egyesült Királyságban, mint az egészségügyben aktív alternatív terápiát használhatják nővérek, szülésznők és […]

Gyömbér – Zingiber officinale – a melegítő erő

A hideg napokban, amikor a természet néma és megdermed, mint a kaméleon, amikor veszélyt érez nincs is jobb, mint egy forró tea. Annál pedig nincs jobb, amikor ez a tea friss gyömbérből, mézelő citromfűből (Melissa officinalis) és kerti kakukkfűből (Thymus vulharis) de még jobb, a mezei változatbó (Thymus serpyllum) ha készül. Citrommal és mézzel ízesítve […]

Ravensara vagy Ravintsara – melyik micsoda?

Ez a két illóolaj kevésbé ismert, ritkán használják Magyarországon sőt legtöbben nem is ismerik. Nemcsak a nevük nagyon hasonló de világszerte fogalmi zavarokkal is találkozhatunk az aromaterápiával foglalkozók körében. A témával érintő irodalom is eltérően ír a két illóolajról, amely még inkább összezavarhatja az aromaterapeutát. Sok szerző az egyik olaj jellemzésével tulajdonképpen a másikról ír […]