Madagaszkári látkép, fotó: Luc Legay on Flickr.com

Ravensara – egy zavaros történet II. rész

A Ravensara aromatica őshazája Madagaszkár. Ha láttak már a tévében filmet Madagaszkárról, akkor tudják, hogy egyedülálló, méretét tekintve a Föld negyedik legnagyobb, Afrika keleti partjaitól nem messze az Indiai-óceánban fekvő sziget. Növényvilága különleges. Az egy adott helyen található, őshonos növényfajokat endemikusnak nevezik.

Madagaszkár növényvilágának nagy része, kb. 11 000 faj endemikus, vagyis, azon a helyen őshonos. Nem meglepő, hogy a botanikusok paradicsomának tekintik. Mivel Madagaszkáron teljes gőzzel folyik a fakitermelés, környezetvédők és botanikusok serege táborozik mindenhol a szigeten. A mai napig fedeznek fel újabb és újabb fajokat.

Madagaszkár főleg a francia gyarmatosítok célpontja volt. A szigettel kapcsolatos első botanikai leírások az 1600-as évekre datálhatóak. A Ravensara aromatica tudományos név végződése Sonnerat, amely a faj kategorizálását elvégző botanikus neve. Sonnerat gyűjtéseit 1768-tól végezte. Monsineur Sonnerat és nagybátyja – Mauritius, egy másik Indiai-óceán-i sziget – kormányzója növényeket gyűjtögetett akkoriban Madagaszkáron. Ezzel egy időben az Indiai-óceán a növények csereterületévé vált. A fajok a kereskedők hajóival szigetről szigetre vándoroltak. A hajók fűszereket szállítottak India, Indonézia és a Nyugat-afrikai partok között. Nem meglepő módon a Madagaszkárra került növények nagy része Mauritiusról, Srí Lankáról és Indonéziából érkezett. Ekkoriban a közelben található afrikai partvonal brit fennhatóság alá került. No és persze, nem szabad elfelejtenünk a hollandokat sem, akik akkoriban a fűszer kereskedelmi útvonalakat tartották fennhatóságuk alatt.

A jelenkorhoz közelítve, a 20. században a francia gyarmati kormányok az aromás növények termesztését sürgették, mert a francia kozmetikai és parfümipar igényeinek kiszolgálását tartották szem előtt. Madagaszkárt a geránium-, ilang-ilang- és szegfűszegolajról kezdték számon tartani.

Mivel az USA-ban az aromaterápia egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a ravensara is egyre keresettebbé vált. Különböző támogatások révén új ültetvények és lepárlók nőttek ki a földből. A támogatások révén létrejött projektek persze általában a kutatók, marketing szakértők és a közigazgatás figyelmét is felkeltik, a tudományos világ felélénkül. Ez pedig mindig tettre kész ‘tudományos szakértőket’ vonz, kivéve a helyi, bennszülött lakosságot, akik ugyan mit is tudhatnak az ügyről? Így történik ez a legtöbb gyógynövény esetében. Általában azonosítják az adott növényben található ‘aktív összetevőt’, majd egy izolált klónt nevelnek. Ekkorra, meglehetősen cinikus módon, a növénnyel aktívan foglalkozó vállalat vagy tudományos szervezet egy kvázi kereskedelmi állapotot hoz létre, amely egészen biztosan hátrányosan érinti mindazokat, akik elsősorban terápiás hatásaiért használták a növényt – vagyis a bennszülötteket. Csak remélhetjük, hogy a használt névtől függetlenül a ravensara túléli a jellemző folyamatot!

Sajnálatos módon az EU lehetővé tette a gyógynövények felhasználási módjainak szabadalmaztatását. A szabadalmak többsége persze nagyrészt a ‘hagyományos módon történő használatra’ alapoz. Ez pedig az alapvető polgári jogok, de inkább a születésünktől ránk ruházott jogaink megcsúfolása, amely pedig mindannyiunknak jogot biztosít a Föld által ránk ruházott javakra. A szabadalmakat olyan dolgokra kéne biztosítani, amelyek számunkra újak, még nem ismertek és nem azokra amiket régóta ismerünk és használunk. Egy adott összetevő azonosítása nem több, mint tény, annak hatásait nem kéne szabadalmaztatni.

Ezek után nézzük meg azok helyzetét, akiknek a ravensara olaját köszönhetjük. Madagaszkár lakói ebben az esetben két növényt ismernek és használnak. Az egyik növény, amely erősen ánizsos illatot áraszt Ravensara anisata néven lett bejegyezve. A fa akár 20 méter magasra is megnő, aromás és erősen csípős illatot áraszt, virágai aprók és zöldes színűek. A faj a magasan fekvő, és nehezen megközelíthető helyvidékein őshonos, ma már védett faj. A helyiek Havozo vagy Avozo néven ismerik. A Ravensara anisata illóolaját, amelyet hagyományosan a kéregből nyertek, az aromaterapeuták nem igazán hasznosították. Összetételét tekintve nagy mennyiségben tartalmaz metilkavikolt és anetolt. A botanikusok saját bölcsességük tudatában úgy határoztak, hogy a Ravensara aromatica és anisata ugyanaz a faj.

A helyiek egy másik népszerű, gyógyításra használt fát, és a belőle nyert olajat Voaravintsara vagy ravintsara néven emlegettek, amely a mai tudományos nevezéktan szerint Cinnamomum camphora néven van elkönyvelve. Érthető? Eléggé összezavartam már Önöket? Pedig semmi másról nincs szó csak egy névcseréről! Nyilvánvaló, hogy a két fából nyert illóolaj különbözik egymástól. Számomra semmi zavaró nincs benne, hiszen tudom, hogy milyen olajat vásárolok és milyet árusítok. A forrás a régi, a bennszülöttek a régiek és ők tudják, hogy mit csinálnak.

A többi madagaszkári lepárló pedig el kellett, hogy döntse mit árul, a kereskedőknek meg be kell érniük azzal a névvel, amit nekik mondanak. Ezért a legtöbb terapeuta csak akkor kerül ellentmondásba, amikor beszerzési forrást vált, vagy amikor újabb tankönyveket írnak a szakértők és újabb valóságot teremtenek. Szerintem a legmegfelelőbb megközelítés a következő, – és itt válik hasznossá a kémiai analízis – hagyjuk, hogy a botanikusok eldöntsék, hogy mi micsoda. Nekünk, terapeutáknak mindenesetre három választásunk van: az egyik olaj cineolban gazdag és az aromaterápiában hagyományosan ravensara néven ismerik (ma ravintsara); a második olaj metilkavikolban gazdag, a fa kérgéből készítik és általában Ravensara anisata néven (a kereskedelem egyre többször R. aromatica néven említi) ismert. A harmadikat az előbbi faj leveléből szintén lepárlással állítják elő. A fenti három olajat semmiképpen nem szabad összetéveszteni a távol-keleti, linalolban gazdag Ho fa vagy Ho levél néven ismert Cinnamomum camphora olajával. Ez a legegyszerűbb módja a zavar kizárásának.

Megjegyzem, semmiképpen nem szeretnék a Ravensara-ügy gurujává válni. A fenn leírt fejtegetés valószínűleg további botanikai vitákat generál majd. Mindenképpen a kereskedő feladta, hogy tudja, hogy mit is árul és vásárlóinak is azt mondja. Természetes, hogy az újonnan érkezők tudományosan hitelesek szeretnének lenni. A régebbi múlttal büszkélkedő, és azonosítható valamint megbízható forrásból vásárló kereskedőknek erre nincs szükségük. Egyet kell csupán tenniük, a tankönyvek által leírt tényleges forrást és terméket kell azonosítaniuk.

Szerintem minden aromaterapeutának érdemes egyet értenie abban, hogy a Pierrre Franchomme által eredetileg bemutatott, Teddy Fearnhamm és mások által népszerűsített, az aromaterapeuták körében sikeresen alkalmazott illóolajat Európában Ravensara aromatica néven ismerik. Ez pedig tulajdonképpen nem más, mint a madagaszkári ravintsara olaj. Akármilyen néven emlegetik is a botanikusok, még ha nem is az igazi, vagy helyes néven említett olaj, nem változtat a lényegen. Most már egyértelműen látható, hogy a kezdetektől fogva a ravintsarát helytelenül ravensaranak nevezték és az évek múltával Ravensara aromatica névvel címkézték, amikor tulajdonképpen a Cinnamomum camphora olajról beszéltek.

Az illóolajat a Fragrant Earth a jövőben ravintsara néven árulja majd. Egy biztos, az illóolaj a madagaszkári fa leveleinek lepárlásából származik és Cinnamomum camphora L. ct cineol (ex Ravensara aromatica) latin megnevezéssel forgalmazzuk. Ez valószínűleg senki mást nem érdekel majd, kizárólag az aromaterapeutákat, akik minden értenek a fentiekből. A két illóolaj legegyszerűbb azonosításának módja: ha az üvegben lévő illóolaj ánizsos illatú, akkor az biztosan nem az eredeti ravensara (még akkor sem, ha a hivatalos latin neve Ravensara aromatica).

A hiedelmek szerint a Cinnamomum camphora faj a 19. században került át Madagaszkárra. Mások állítják, hogy jóval korábban telepítették be a szigetre, sőt, hogy talán a hollandok vitték magukkal kalandozásaik során. Ez a ravintsara a szigeten mindenhol előfordul, erkélyeken, sőt cserépben nevelik! Nem meglepő, hogy ugyanaz a faj más olajat produkál, mint őshazájában a távol-keleten. A faj illóolajának cineol, linalol, szafrol és nerolidol kémiai típusa is ismert.

Ha elfogadjuk, hogy a 18. században Sonnerat helyesen azonosította a Ravensara aromatica fajt és feltételezzük, hogy a Cinnamomum camphora-t nem ismerték ravintsara néven, akkor meg kell kérdőjeleznünk a R. anisata név, mint szinonima eredetét. 1950-ben Danguy egy fajt Ravensara anisata néven azonosított a fából kinyert illat miatt. A mai nézőpont szerint a két faj egy és ugyanaz. Mindenesetre az illóolajat tekintve, a kereskedelemben a Ravensara anisata illóolaj a fa kérgéből nyert, vagyis a magas százalékban metilkavikol tartalmú olajat jelenti. A levélből nyert olajat viszont Ravensara aromatica néven értékesítik. Ez az olaj viszont teljesen más kémiai összetételről tanúskodik, főleg szabinént, limonént, mircént és kis mértékben metilkavikolt tartalmaz. Ez az igazi olaj, (legalábbis botanikai értelemben) amelyet egykor senki nem akart!

A történet mindenesetre eléggé zavaros és ha meg akarjuk érteni, akkor némi ismeretre van szükségünk a kereskedőket illetőleg. A dolgok tisztázása persze fontos, csak egy kis időt vesz igénybe. Persze senki ne gondolja, hogy a kereskedők érdektelenek a témával kapcsolatban vagy hogy mindenki azt gondolja, hogy ‘én vagyok a téma guruja’. A múltban volt egy kis kavar a fejekben. Én meg remélem hozzájárulhattam a téma jobb megértéséhez. Mindenesetre egy biztos, ha valahol ravensara néven árulnak Cinnamomum camphora latin megnevezésű olajat, de származásilag nem Madagaszkár van megjelölve, az biztos piros zászlót jelent!

Végső soron a terapeuta használja az olajokat. A terapeuta az, aki tapasztalja, ha egy illóolaj működik és hatásos. Az is biztos, hogy nem árt, ha a terapeuta bízik a kereskedőjében, és végül a terapeutának kell azt is eldöntenie, hogy kiben bízik.

Manapság a ravensara nagy érdeklődésre tart számot, általában hiány is van belőle a piacon és valószínűleg ez így is marad egy ideig. Ez az olaj az aromaterapeuták repertoárjának egyik legértékesebb olaja, és nem lehetetlen, hogy legalább olyan ‘csillag’ lesz belőle, mint a levendulaolajból vagy a teafaolajból.

Egy következő születendő csillag az Ausztráliában őshonos Kunzea ambigua (kunzea), angol hétköznapi nevén ‘tick bush v. tetűbokor lesz valószínűleg, és nem állok messze a valóságtól ha azt mondom, hogy ez a növény is a ravensara-sztorihoz hasonló sorsra fog jutni. Amint népszerűségre tesz szert, a botanikusok találnak majd más alternatívát… Mi azonban egyenlőre maradjunk a kunzea és ravensara neveknél, hiszen ez az aromaterápiában nyelvén és a könyvekben népszerű megnevezésük.

Kunzea ambigua - Új-Zéland

Kunzea ambigua – Új-Zéland

 

Szólj hozzá te is!

Hozzászólás